| 
	Fényév kinyitotta a szemét. Egy havas utcán találták magukat, egy mozgalmas városka kellős közepén. Egy kisebb völgyben lehettek, amit hatalmas hegyek öleltek körül. A meredek hegyek lejtőjébe pedig tágas, világos házak voltak vájva. Gyönyörűek és igényesek, akárcsak a völgyben. A városkában folyt az élet. Föl-le járkáltak a különböző korú naománok, de volt olyan is, aki csak állt és beszélgetett. A hegy lejtőit úgy használták, mint az egyszerű utakat. Föl-le járkáltak a meredek sziklákon. Még virágárus is volt, aki gyönyörűen megfagyott, kék jégvirágokat adott el, szép számmal. 
	- Elképesztő ez a hely. – nézett körbe álmélkodva Lágó. 
	- Igen. – helyeselt Mira. – Most már értem, miért tartott a hírvivőinknek hónapokig az út, amikor ide jöttek. Volt, aki fél évig is távol volt, és volt, aki haza sem tért. 
	- Nem gyorsíthatnánk fel az eseményeket? – kérdezte Tűzmadár türelmetlenül. – Mindjárt megfagyok. 
	- De, igazad van. – bólintott Fényév. 
	- Megyek és megkérdezem, hogy hol a király. – vállalkozott a tűzló, majd elrohant. 
	- Ne! Várj Tűzmadár! – Fényév hiába kiabált barátja után, ő már a virágárusnál járt. 
	- Miért várjon? – kérdezte Kirá. 
	- Mert a naománoknál köztársaság van. 
	- Köztársaság? 
	- Igen. Ők fejlettebbek, mint bármelyik nép ezen a világon. A tanács öt tagja, az öt bölcs irányít, de legtöbbször a nép akarata a döntő. 
	- Ez jó rendszernek tűnik. 
	- Az is. Persze vannak hibái, de működik. 
	- Azt hiszem értem már, hogy Tűzmadár miért fogja most leégetni magát. – sóhajtott nagyot Kirá. 
	Tűzmadár lelkesen végigbaktatott a mozgalmas utca túloldalára. Kikerült jó pár naománt és elhaladt a hegyoldalba vájt házak mellett. A nap halvány fénye fáradhatatlanul táncolt a vastag jégrétegen, ami a házak oldalát burkolta be. Az utca szélén egy nagyon öreg naomán ücsörgött, körülötte pedig szebbnél szebb jégvirágok hevertek. 
	- Jó napot! – szólította meg Tűzmadár a virágárust. 
	- Ánnán morá. – köszönt az öreg. 
	- Hogy mondta? 
	- Gondolhattam volna. – szólalt meg a közös nyelven az öreg naomán. Ez a közös nyelv a bolygó szinte összes népét érintette. 
	A sztonosz-ok és meeri-k is használtak régen egy közös nyelvet, de az félig naomán volt, és már régen kihalt. Már Mira és Lágó korában sem használták, csak a csikók megnevezésénél volt elterjedt. 
	- A tűzlovak sosem beszéltek naománul. – mérgelődött tovább az öreg virágárus. – Mondjad, melyiket szeretnéd fiam? 
	- Hogy mondja? 
	- Hát már a közös nyelvet sem érted? 
	- Mi melyiket? 
	- Jégvirágot. Azért jöttél, nem? 
	- Ja, én nem virágot szeretnék vásárolni, hanem megkérdezni, hogy merre lakik a király? 
	Ezen az öreg jégvirágárus jóízűen kacagott. 
	- Király? – nevetett. – Milyen királyról beszélsz te nekem itt össze-vissza? 
	- Nincs király? – lepődött meg Tűzmadár. 
	- Nincsen. – mosolygott az öreg. – Nálunk mindig is köztársaság volt. De ha beszélni akarsz a vezetőkkel, akkor menj a tanácshoz. Ők majd választ adnak a kérdéseidre. 
	- Mégis merre vannak? 
	- Látod azt a hatalmas hegyet ott veled szemben? A hegyen fölfelé, félúton, van egy barlangba vájt palota. Ott keresd az öt bölcset. Csak végig kell menned az utcán, és légi fogattal fölmenned a hegy közepéig. Onnan már látni fogod a hatalmas, barlangba épített tanácskozó palotát. Szabad járása van mindenkinek. Csak az idegenekkel óvatosak. Igaz, hogy az egyik volt bölcs hozott ide titeket, mégsem bízhatunk meg mindenkiben, aki erre téved. Különösen a mai időkben nem. Ugye megérted fiam? 
	- Hát persze. – bólintott illedelmesen a tűzló. – Köszönöm öreg. 
	Tűzmadár odarohant a többiekhez. 
	- Gyertek utánam! –mondta lelkesen. – Tudom, merre kell mennünk! 
	- Nagy voltál Tűzmadár. – jegyezte meg hóbortosan Lágó. 
	- Igen. – bólintott Mira mosolyogva. – Sosem gondoltam volna, hogy kihúzod belőle a választ. 
	- Nem kellett megerőltetnie magát. – vágta rá Kirá. – Az öreg naomán nagyon segítőkész volt. 
	- Aki potyautas, az ne szóljon bele! – csitította le a fekete egyszarvút a tűzló.  
	- Vezess minket Tűzmadár. – szólt közbe Fényév. 
	Elindultak az utcán a hegy felé. 
	- Hát tényleg él. – jegyezte meg halkan magában az öreg jégvirágárus, miközben a távolodó Fényévet nézte. – Pégazosz végre visszatért. Hála az égnek. Most már rendben lesz minden. 
	  
	  
	  |