|
A Napherceg és Tornádó elsétált a két jó barát pedig visszafordult arra a helyre, ahol utoljára az egyszarvút látták.
- Ez az, mint a régi szép időkben. - lelkesedett a tűzló. - Már kicsit berozsdásodtak a kém érzékeim, de ne aggódj Fényév, remekül kémkedek még mindig.
- Tűzmadár, - kezdett bele a szárnyas ló. - kémkedni halkan szokás. Szóval lapulj meg és kövess.
A tűzló és Fényév egész halkan suhantak végig a fák között. Régen sokat bujkáltak az ellenség elől, így nagyon is jól tudták, hogy miként kell láthatatlanná válni az erdőben.
Koromsötét éjszaka borította be a környéket és az esti hideg rátelepedett a fákra. Csak a Hold fénye világított rendületlen. Mindössze pár órájuk maradt pirkadatig, úgyhogy sietniük kellett, ha ki akartak valamit deríteni.
Nem volt nehéz dolguk megtalálni az egyszarvút, hiszen Éden még mindig azon a ponton állt, ahol nemrég találkoztak vele. Nem mozdult. Behunyta szemeit és mintha nem is lélegzett volna. Csak állt a Hold sugaraiban fürödve. Pár percig ácsorgott ott egy helyben, majd kinyitotta sötétkék szemeit, és megfordult.
Fényévék óvatosan, biztos távolból követték.
Rövid gyaloglás után Éden elért egy hatalmas tóhoz, amit sűrű növényzet ölelt körbe.
- Jé, itt van egy ekkora tó? Mi meg órákig vizet kerestünk.
- Sss. – csitította le Tűzmadárt Fényév. A közeli bokorban bújtak meg. Onnan figyelték az egyszarvút.
Éden most a víztükröt kémlelte. Mintha várt volna valamire.
- Mit művel? - érdeklődött Tűzmadár.
- Hamarosan kiderül. - súgta Fényév.
- Lehet, hogy csak alvajáró. – gondolkozott a tűzló.
- Akkor nem lenne tudatában annak, hogy mit tesz.
- Te voltál már alvajáró?
- Nem.
- És a…
- Jaj ne most Tűzmadár! Inkább figyeld, hogy mit csinál.
A tekintetük így ismét Édenre szegeződött.
- Mire készül? – Tűzmadár suttogása teljesen áttörte az éj csendjét. Fényév nem válaszolt. Mereven tekintett előre Édenre, aki lehajtott fejjel bámult bele a gyönyörű, ezüstös víztükörbe. Majd lehunyta a szemét, és halkan mormogni kezdett valamit.
- Odanézz Fényév! Valami történik!
De a szárnyas ló, mintha meg sem hallotta volna barátja mondandóját, annyira elmerült az elé táruló látványban. Köd kezdte belengeni a környéket.
Éden abbahagyta a mormogást és kinyitotta a szemét. Abban a pillanatban fénysugár tört fel a tavirózsák közül, áthatolva a hirtelen jött ködfátylon. Éden arca, majd később egész teste arany színben úszott. Végül egy hatalmas villanást láttak, ami betöltötte a környéket, és… és semmi.
Fényév és Tűzmadár döbbenten bújtak a bokrok mögött. Arra számítottak, hogy talán történni fog valami ez miatt a villanás miatt. Talán idehívta a vadlovakat? Jelzett Kyantaronak? Maguk mögé néztek, mintha attól tartanának, hogy áll mögöttük valaki. De nem így volt. Egyedül voltak. Nem történt semmi. De akkor mégis, mi lehetett az a villanás az előbb?
Vészjósló csend telepedett a tóra és környékére, amit lassan sűrű köd ölelt át. Fényév koromszín sörénye teljesen beleolvad a fekete éjszakába. Tűzmadár viszont inkább a bokor mögött, a földhöz lapult, ugyanis feltűnően lángolt a sörénye. Majd hirtelen a távolból, tompa patadobogásra lettek figyelmesek. Egyre tisztábban hallották. A tó felől jött. Mintha valaki futna a tavon. Mégis, az lehetetlen volt, hisz arra nincsen semmi más, csak… víz.
A ködtől nem látták tisztán, de mintha egy alak jelent volna meg a tavon. Ezüst fényben szikrázott. Egy feléjük vágtató ló volt az. Futott a vízen, de úgy, mintha az szilárd talaj lenne. A tó tükre meg sem mozdult körülötte, még csak nem is fodrozódott. Hihetetlen látványt nyújtott. Tűzmadár magánkívül kérdezte:
- Ennyire sekély lenne a tó?
- Nem sekély, - válaszolt Fényév ámuldozva. – hanem több méter mély.
Az idegen ló felhagyott a vágtával, és kimért, kecses léptekkel odasétált Édenhez. Egy egyszarvú volt az. Hófehér sörénye szikrázott a sötét éjszakában. Gyönyörű és fenséges, akár egy hercegnő. Minden egyes mozdulatából a szépség és a tisztaság áradt.
Fényév és Tűzmadár még mindig tátott szájjal figyeltek. Elképzelni sem tudták, hogy ki lehet az és, hogy mióta képes egy egyszarvú a víztükrön járni, ráadásul anélkül, hogy felzavarná azt. Még mielőtt felfoghatták volna, mi is történik, újabb patadobogást hallottak a távolból.
„Még egy egyszarvú?” - kérdezték magukban.
Nem!
Ahogyan a ködben elkezdett kirajzolódni az alak, tisztán lehetett látni, hogy nincs szarva, hanem…
Szarv helyett szárnyat viselt. Erőteljes és fenséges léptekkel haladt előre, akár egy herceg. Fekete sörényű, nemes fejét felszegve lépdelt magabiztosan a tó víztükrén. Szorosan az egyszarvú mellé állt, szembe Édennel. Az egyszarvú lány szelíden felpillantott a megérkezett szárnyas lóra, és hozzábújt. Az erős kiállású ló pedig gyöngéden ráhajtotta a fejét a lányra. A két idegen, Édentől pár méter távolságra állt a vízen. Mintha nem mehettek volna közelebb hozzá.
- Miért hívtál? – szólalt meg a szárnyas ló. A hangja nemes volt és büszke, de mégis olyan távolinak tűnt. Anélkül beszélt, hogy a szája megmozdult volna. A szorosan mellette álló egyszarvú büszkén és magabiztosan tartotta a fejét, akárcsak párja. Várta Éden válaszát.
- Bocsássátok meg, hogy ismét zavarok, de…
- Ezt nem hiszem el! – kiáltott fel hirtelen Fényév. Mialatt Éden a két lóval beszélt, ő valami elképesztő dolgot vett észre.
- Mi az, mi történt? – kérdezte Tűzmadár.
- Nézd meg jobban azt a két lovat! Mit veszel észre rajtuk? Úgy értem nem látsz valami szokatlant, azon kívül, hogy a vízen állnak?
- Nem, nem veszek észre rajtuk semmi különöset… Habár... Várj csak! De, mégis! Igazad van! Én, én… átlátok rajtuk. – rebegte. – Nem tisztán, de átlátok.
- Nem ez nem lehet. - hüledezett Fényév. - Egyetlen egy ló, legyen az bármilyen fajta, sem képes ködbe borítani az egész tavat. Egyik sem képes ilyen természet fölötti ragyogásra, még kevésbé járni a vízen, méghozzá úgy, mintha az szilárd talaj volna. És egyetlen egy lónak sem tűnhet ennyire távolinak a hangja, ha itt áll szinte előttünk. Hacsak nem…
Fényévnek elakadt a lélegzete a gondolattól, ami hirtelen átfutott az agyán. Most már értett mindent.
- Hacsak mi, Fényév?
- Szellemek. – válaszolta magánkívül. – Ezek szellemek Tűzmadár.
- Micsoda?! Fényév, figyelj ez… - a tűzló nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis a pillantása összefutott valaki máséval. Arra lett figyelmes, hogy az egyszarvú nézi őket. Hihetetlen volt. Olyan elragadó és fenséges. Tűzmadár képtelen volt levenni a tekintetét róla.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
